Történetek

Egy történetet szeretnék elmesélni most nektek. A Wednesday Tour világhírű együttes "Patrol-around-the-World" nevű turnéjának tokiói megállóján történt ez az eset. A banda megérkezett a gyönyörű, sok százezer wattnyi fénnyel kivilágított városba. 

- Acca, tedd már be a kettest! Nem érkezhetünk meg ide is egyesben, mint New York-ba! - ordította az említett fülébe Matt, a banda billentyűse és effekter-e.

- Betenném én, ha menne! - felelte erőltetett nyugalommal a frontember.

- Mit mondtál? Nem hallottam Peter horkolásától! - kérdezte vissza Matt.

- Mondom: NEM MEGY A SEBVÁLTÓ!!

- Jól van, mit ordítasz?

- Hát, te mondtad, hogy nem hallod!

- Nee idegesíts! - mondta Matt, miközben a Wartburg belehajtott egy kátyúba, és....bedöglött.

-Peter, ébredj! Bedöglött a kocsi! - ébresztgették társukat, ám Peter aludt tovább, mint a bunda. Erre Matt-nek támadt egy jó ötlete:

- Acca! Fogd a gitárt, és játsz le valami szépet...Peter fülébe.

- Oooké! - szólt a gitáros, majd fogta hangszerét, és olyan szólót játszott az alvó dobos fülébe, hogy az felkeltében beütötte a fejét az autó tetejébe. Ami nem is lett volna nagy baj, ám az ütközés láncreakciót indított el: Az összes dob lezuhant a kocsi tetejéről, és beleesett a mellettük lévő kis csatornába.(ami természetesen tele volt vízzel, és egyéb, részletezni nem kívánatos dologgal). Peter kiszállt, hogy mentse, ami menthető, ám ekkor a mögöttük lévő autók idegesen dudálni kezdtek.(Ez legyen az ő problémájuk!) Acca kétségbeesésében megpróbálta újraindítani az autót, és az csodák csodájára beindult (nem úgy, mint bármikor máskor, amikor másfél órán át kellett gyújtogatni, tolni és rugdosni, hogy menjen). Peter még épp idejében beugrott a kocsiba, mielőtt az elindult volna. Azt hitte, végleg búcsút kell mondania dobfelszerelésétől, ám menet közben az autó mögül furcsa hangot hallott: a dobok fel voltak kötve az autóra, és az húzta őket maga után. Gyorsan lehúzódtak az útról, és visszarakták a dobokat  az autó tetejére.

- Huhh, ez meleg volt! Hogyhogy fel volt kötve a tetőre a dob? - értetlenkedett Peter.

- Hát, tudod, úgy gondoltuk Matt-el, hogy megviccelünk egy kicsit. Amikor aludtál, leálltunk, és felkötöttük őket. úgy gondoltuk, hogy mikor felvisszük a színpadra, és te el akarsz kezdeni rajta játszani, valaki kettőnk közül elhajt az autóval, így a felszerelést is maga után húzva. 

Prológus

Elderland-et háború fenyegeti. Udúniából orkok érkeznek, és a partmenti falvakat fosztogatják. Északról vademerek veszélyeztetik az ottlakókat. A legnagyobb veszély azonban a föld alól jön: az Elderland Főmágusai néven működő rend utolsó kutatása során valami elképzelhetetlent szabaditott fel. A Tündemágia legmélyebb titkait tanulmányozva egy olyan ráolvasásra bukkantak, aminek nem értették a jelentését. A Bölcsek elzárták ezt az igét, hogy ne kerülhessen rossz kezekbe. Ám a rend legkapzsibb tagjai titokban megalapitották a Szektát, és megtámadták a Bölcseket. Véres csata volt, mindkét fél sokat veszitett, végül a rend legerősebb tagja, maga Elderland királya feláldozta magát, hogy a Szektát a föld alá száműzze. Ekkor, bár senki nem figyelt fel rá, mivel nem tanulmányozták, a titokzatos ráolvasás egy szava megváltozott. Tizenhárom évvel később egy fiatal mágus, egy bizonyos Korgath nevezetű ember megkérte a Bölcseket, hogy hadd tanulmányozza az igét (amit akkor már Őserőnek neveztek).  A Bölcsek, ismeretlen oknál fogva megengedték neki, hogy megnézze, ám amikor beengedték, egy ismeretlen erővel mély álomba ringatta a bent tartózkodókat, és ellopta az Őserőt. Úgy gondolta, hogy ezzel a hatalommal a kezében ő lesz a világ ura, ám mikor elszavalta az igét, egy hatalmas földrengés rázta meg Elderland földjét, majd rések keletkeztek a talajban. Ezekből a résekből hatalmas erő szivárgott ki, majd tizenhárom fekete csuklyás, embernek nem nevezhető, ám arra hasonlitó lény mászott ki belőlük. A Szekta tagjai voltak azok. Amikor az akkori király megtudta, mi történt, ugyan azt akarta csinálni, mint az apja (aki száműzte a Szektát), ám a varázslat félresikerült. A király lelke, és egyben ereje négyfelé szakadt, és eltűnt egy másik világba. Az uralkodó életét vesztette, és Elderland-et a Szekta az uralma alá akarja vonni. A király lelkének négy darabjával pedig senki sem tudja, mi történt…

-Add ide azt a rohadt játékkonzolt, Matt! Én is ki akarom próbálni!

-Lenyugodhatnál végre, öcsi. Majd odaadom, ha befejeztem. – mondta nyugodtan a 15 éves Matt 12 éves testvérének, Mikenak.

-Eleget próbáltad már! ADD IDE!! –üvöltötte Mike testvére képébe, miközben az épp egy különösen nehéz résznél tartott az Elder Scrolls:Skyrim nevű játékban. Matt imádta a szerepjátékokat.Nagyon bele tudta élni magát ezekbe. Éjszakánként gyakran gondolkodott arról, milyen lenne, ha bekerülne egy ilyen játékba. Nem virtuálisan. Rendesen. Nagyon örült, hogy megkapta ezt a játékot, ám miután az a fránya sárkány nyolcadszorra is kétszersültet csinált virtuális karakteréből, megunta, és, végre-valahára átadta öccsének a konzolt. Épp jókor, mivel amint kiment a szobából, meghallotta az ajtócsengőt. Kitekintett az ablakon. Hárman álltak odakinn. Egy magas, csinos, karcsú, barna hajú, szintén barna szemű, Matt-el egyidős lány, Egy, valamivel alacsonyabb, szemüveges, rövid, fekete hajú fiú, valamint egy, náluk egy évvel fiatalabb, jó testalkatú, fiúhoz képest hosszú hajú, sima bőrű gyerek. Ők voltak Matt barátai. Minden MMORPG-ben (Massziv Többjátékos Hálózati Szerepjáték) egy klánba, birodalomba tartozó csapat. Ne értsetek félre, nem volt ez egy kocka banda. Mindannyian rendszeresen sportoltak, és ellátogattak minden szerepjátékos táborba. Nagyokat buliztak esténként, és nem is voltak épp a szomszédok kedvencei. Névszerint Stephanie, Will, Dan és Matt: a Barátok. Matt felhúzta edzőcipőjét, és kiment az ajtón.

-Sziasztok emberek, szia Dan! – mondta nagy humorosan.

-Nem vagy vicces, Matt.

-Dehogyisnem.

-De nem!

-Ne idegesits. Nah, történt veletek valami érdekes? –kérdezte.

-Kaptam új gépet! –tört ki Willből a lelkesedés.

-Szuper! Átugrunk megnézni?

-Persze, mehetünk!

Willék háza két utcával volt lejjebb jelenlegi tartózkodási helyüktől. Hamar odaértek (közben átvágtak Andersonék kertjén, aki szokás szerinte egy „hordjátok-el-magatokat,-huligánok!” mondattal üdvözölte őket).Nem volt nagy ház, viszont elég takaros kerttel rendelkezett. Egy gyors köszönéssel elintézve a szülőket, berohantak Will szobájába. Ott viritott egy vadi új gép. Gyönyörű volt. Fekete. Szélén ezüstözött minta volt. Bekapcsolták. Miközben loadingolt, Matt körbenézett a szobában. Ugyan az az unalmas kék szin volt a falakon, mint tizenegy éve. Mióta ők négyen ismerték egymást. A gép közben bekapcsolt.

-Nagyon állat! – futott ki Danból az, amire mindnyájan gondoltak.

-Az biztos! – kontrázott rá Steph is.

-Ugye? Figyi, megnézem az e-mailjaim, ha nem gond.

-Persze, csak nyugodtan.-Will megnyitotta a Google Chrome-t, és beképelte a gmail weboldalát. Bejelentkezett. Rögtön megakadt a szeme a legutolsó mail cimén. De nem csak neki, mindnyájuknak.

-Emberek, ez mi lehet?

-Nem tudom. Mi a halál az a Ron_ld kir_ly lelke4.pwr?

-Nézzük meg!- javasolta Matt. Will megnyitotta a mailt, és … és egy tisztáson találta magát, közepén egy takaros kis kunyhóval. (WTF?!) Fogalma sem volt, mi történt.

Körbenézett. A tisztás tele volt mindenféle virággal. Majdnem szinmetrikus kör alakja volt, csupán egy helyen szakitotta meg a körülötte lévő fasort egy ösvény. Aztán a kunyhót vette szemügyre. Falai csiszolatlan kőből épültek, teteje szalmából volt. Akár a középkorban. Épp elindult a kunyhó felé, amikor mozgásra lett figyelmes a fűben. Felkapott egy követ, hogy szükség esetén lecsapjon vele, ám amikor a „valami”, pontosabban „valakik” kimásztak a fűből, meglepődött: Matt, Steph és Dan volt az.

-Mi a halál volt ez? – kérdezte Matt nem kis felháborodással a hangjában.

-Hol vagyunk?

-Mi történt?

-Mi ez?

-Vacsorára haza kell érnem!

-Kit érdekel a vacsorád?!

-Engem! Éhes vagyok…-miközben Dan és Will megvitatták a vacsora létfontosságát, Steph pedig folyamatosan „Mi történt?” és „Hol vagyunk?” kérdéseket szúrt közbe, Matt egy kicsit körbenézett, ahogy eleinte Will tette. Ám Matt barátjával ellentétben jobban a dolgok mögé látott. Ha kicsit tovább nézte az eget, rájött, hogy sokban különbözik a már eddig megszokottól: volt benne valami…valami, amit nem tudott felfogni. Ezt nem lehet leirni…mintha valami különös erő sugározna belőle. Aztán a repdeső madarakat vette szemügyre. Azokban semmi szokatlant nem talált, kivéve talán azt, hogy elég messze vannak tőlük, ami azt jelenti, hogy nem lehetnének ekkorák az ő szemszögükből. Ez felkeltette az érdeklődését, és elkezdett számolgatni. Nem, semmiképpen sem lehetnek madarak. Akkor mik azok? Kettőt és könnyebbet… Folytatni akarta szemlélődését, ám Dan megzavarta.

- Figyeljetek! Nem tudom, hol vagyunk, de nem ott, ahol eddig, az fix.

-Micsoda megfigyelő! –gúnyolódott Will.

-Will! Dannak igaza van. Nem vagyunk az Egyesült Államokban. De van egy rosszabb sejtésem is. –mondta Matt.

-Halljuk!

-Hááát…azthiszem…már nem abban a világban vagyunk, mint eddig.

-Ezt most akkor hogy is érted?

-Nézd meg az eget, Will! Ne mondd, hogy a ti házatok felett is ugyanigy néz ki!

-De igy né…várj egy pillanatot! Nézzetek az égre! Mattnak igaza van! Ó basszus… Hol vagyunk?

-Ezt a kérdést ne tedd még egyszer fel, Will! Erre nem tudunk válaszolni. Viszont van egy sokkal logikusabb kérdés. Tudja valaki, mi az?- kérdezte Matt.

-Hogy kerültünk ide? – próbálkozott Steph.

-Pontosan! Hogy a rákba kerültünk ide?

-Ööö… figyeljetek csak! Emlékeztek a mailre, amit kaptam?

-Persze..valami Ronald király lelke4.pwr volt.

-Igen. Akkor elemezzük!

-Oké Ronald, az főnév, király főnév, lelke4, ez talán számnév, a .pwr meg igekötő. Ügyes vagyok? – próbált viccelni Dan, ám senki nem volt vicces kedvében.

- Ez egy normális hétköznapon még humoros is lett volna. Na de komolyan! Ronald király. Ez valami király, természetesen. Lelke…hát, igen, a lelke…de mi az a 4-es mögötte?

- Talán négy lelke volt?

- Természetesen nem, mert ez baromság lenne.

- Na oké, hagyjuk a lelkét, sok jelentése lehet. Ám aminek biztosan egy jelentése van, az a kitoldás a végén: .pwr – ez mi lehet?

-pwr…pwr… Perfect World Revolution?

- hagyjad már az MMO-kat légyszives. Biztos semmi köze hozzá. – Tolta le Steph Willt.

- Oké, csak egy ötlet volt…

- Rossz ötlet…

-Ööö…nem lehet, hogy a pwr a power rövidítése?

- Elvileg lehetséges.

- akkor rakjuk össze: Ronald király lelkének ereje?

- Igen! És azt is tudom, mi az a négyes ott. A legegyszerűbb megoldással kell kezdeni. Emberek…hányan is vagyunk?

-Hülye vagyok matekból, de szerintem négyen. Matt, te olyan jó történetíró vagy, rakj ebből valamit össze!

-Hmm… Ronald király, hogy megmentse a birodalmát, ahol most épp vagyunk, négyfelé szakította a lelkét, és négy kiválasztottnak adta igy az erejét. Ezek vagyunk mi! Hogy hangzik?

- Történetnek nem rossz, viszont eléggé valószínűtlen.

- Hát igen, viszont ami most történt, az sem valami real, nem gondolod?

- Srácok, szerintem nézzünk be a kunyhóba! – javasolta Steph.

- Nem rossz ötlet.- helyeselt Matt. Elindultak a kis kőház felé. Azaz elindultak volna, ha Will egyszer csak meg nem toppan:

-S-s-srácok! Hogy mi mennyire ökrök vagyunk!

-Hát, szerintem is az vagy, de hogy mi! Ezt kikérem magamnak – viccelődött Dan.

- De komolyan, megnéztétek már, mi van rajtunk?!- fakadt ki Will ismét. A másik három jobban megnézte egymás viseletét, és majd elájultak. Középkori bőröltözetben voltak mindannyian. Bőr íjászkarpánt, bőr felső, vászonnadrág.

- Ezt eddig miért nem vettük észre?!- kérdezte Stephanie, csak úgy, a semmibe.

- Eddig el voltunk foglalva a minket körülvevő világgal. Szerintem… itt nem azt az évet irják, mint nálunk. – mondta Matt.

- Az fix. 

1.Fejezet

Cyrinthal városa felett erősen sütött a nap.A főtér felől kereskedők, polgárok és katonák zsivalya hallatszott.A hőmérséklet már jócskán harminc celsiusfok felett volt, de a pénzéhes üzletembereket ez sem tántorította el a munkától.A piacon furcsábbnál furcsább dolgokat árultak.Volt, aki négy bronztallérért árulta a szárított denevérszárnykat.Viszont voltak olyan emberek is, akik nem haszontalan dolgokat akartak rátukmálni az emberekre.Ilyen volt Delfevor, a város kovácsa.Háborús idők voltak ezek, annak ellenére, hogy a városban az élet egyszerűen és jól ment.Delfevor a héten legalább százötven kardot, fejszét, lándzsát és buzogányt adott el.A megrendelések nemcsak a környező városokból, falvakból érkeztek, hanem a szomszédos országok uralkodóitól is.A kovácsnak volt egy fia.Tizenöt éves lehetett, de már legalább olyan jól bánt a harci felszereléssel, mint a király elit katonái.Úgy lőtt, mint a legjobb íjászok(egyesek szerint a fiú fél-elf, ugyanis úgy gondolják, az anyja a tünde fajtól származott, bár ezt senki sem tudja.), és sokkal fürgébben fut, mint egy átlagos gyerek.Valamint igen karizmatikus személyiség volt.Könnyen el tudott intézni bármit, és ebben apjának sokszor segítségére is volt.Nem voltak gazdagok, de az egész város szerette őket.A fiút az anyja nevezte el Neorinnak, ami tündéül(ebből is arra a következtetésre jutottak, hogy az anyja tünde lehetett) Áldást jelent.Egy napon Delfevort megkérték, hogy tartson az egyik karavánnal, ami a Déli Királyságba, Tirisfalba szállít értékes érc- és fegyverszállítmányt.Ez innen Cyrinthalból, Tron országának fővárosából és szívéből csaknem két hetes út volt Tirisfal fővárosáig, Algerráig.A fia vele akart menni, de az apja megtiltotta neki, arra hivatkozva, hogy az nagyon veszélyes környék.Így aztán Neorin nem is könyörgött tovább.Az apja megbízott a fiában.Épeszű ember nem hagyja otthon egyedül két hétig a tizenöt éves fiát.De ő megbízott benne.Így aztán másnap Delfevor el is indult.Neorin, amint az apja elment, úgy döntött, hogy a szabadban éjszakázik egyik kedvenc helyén, a Farkas-szikla tövében(mely sok döntő háború színhelye volt).Estefele el is indult.Neorin nagyon fantáziadús személyiség volt.Órákig tudott azon rágódni azon, mi lenne ha...Ezúttal is így történt.Amint beért az erdőbe, magával ragadta őt a természet zöldje, gyönyörűsége.Elképzelt maga előtt egy jobb világot, ahol a természet érintetlen, csodálatos.Nem csak az erdők.Minden.Így aztán, amikor kizökkent az ábrándjaiból, furcsálkodva nézett körül.Első gondolata az volt, hogy valami megváltozott.Második gondolata pedig a tájjal kapcsolatos: nem ismerte fel.Harmadik nekifutásra aztán rájött: eltévedt.Nem esett pánikba.Az apja azt tanította neki, hogy soha ne ijedjen meg, mert nincs értelme.Minden, ami megtörténik, előre meg van írva.Így aztán Neo tiszta fejjel tudott gondolkozni.Tudta, hogy dél felől jött, így egyszerűen megfordult.Az ösvény soha nem tért el sehol, így nem lesz nehéz megtalálni a várost.Ezegyszer tévedett.El is indult visszafele az ösvényen, de tíz perc után elért egy háromfelé tartó elágazáshoz.Messzebb volt a vártól, mint gondolta.Elindult a középső úton, mivel az enyhén felfelé emelkedett, és a város dombon helyezkedik el.

  Lassan sétálgatott az úton.Az eltévedés okozta pánik(ami, még ha csekély mennyiségben is, jelen volt a szervezetében) teljesen eltűnt belőle.Szinte biztos volt benne, hogy mostmár minden gond nélkül megtalálja a Farkas-sziklát.Ezen a napon már másodszor tévedett.Naplemente előtt haza akart érni, mert az erdőnek ezt a szegletét még nem ismerte, egyetlen fegyverét(ha nem számítjuk azt az ütött-kopott lándzsát, amit a Farkas-sziklabeli rejtekén őriz), tökéletesen megedzett rövidkardját (melyet apja kovácsolt neki 15. születésnapjára) a műhelyben hagyta.Amikor besötétedett, és ő még mindig nem tudta, hol van, nőni kezdett benne a nyugtalanság.Hamarosan olyan sötét lett, hogy akarva-akaratlanul, meg kellett állnia.Egy hatalmas tölgyfa törzsének dőlve aludt el, ám hajnalban beszélgetésre ébredt.

-Szerintem menjünk be éjszaka, és fosszuk ki Cyrinthal-t - mondta egy mély, öblös hang - a meglepetés erejével rajtuk ütünk, és nem tudnak ellene tenni semmit.A városban ötven katona, és kétszáz gazdagabb polgár maradt.Szép kis summa.A király a szegényeket Ben-Nerin-be küldte.Kétezer ember ment velük.A Tirisfal-ba tartó karavánnal elment ötszáz lakos és háromszáz katona.Enzio azt állítja, a karavánt lemészárolták.Valószínűleg a Morph-vezette hadsereg tette.Nem maradtak túlélők.Százhúszfős csapatunkkal szinte akadály nélkül lerohanhatnánk a várost.Enzio jelenthet a főnöknek, és így holnap délutánra a sereg megérkezik Tirisfal falai alá.

-Jó terv!-kiáltotta egy cincogó hang - Enzio, jelents a főnöknek!

-Igen, uram! - mondta egy vékony ember - azzal elvágtatott.Neorinban a vér is megfagyott.Elsősorban a vár sorsa miatt, azonban a másik ok sokkal súlyosabb volt.Az "uram"-nak szólított illető azt mondta, hogy a karavánt lemészárolták.Ez pedig csak egyet jelenthetett:Az apja meghalt.A fiú mozdulni sem tudott.Az egyetlen ember, akit igazán szeretett (mivelhogy anyjára nem emlékezett), meghalt.El volt keseredve.Nem gyászolt, csupán csendben, magában.Az apja megtanította neki, hogy a gyász csak elgyengíti.Aztán egy másik érzelem is feltört benne:A düh.Dühös volt a banditákra, amiért tőlük tudta meg a hírt.Dühös volt Morph-ra, a Sötét Hadsereg tábornokára és vezérére, amiért megölték az apját.Végül dühös volt az apjára is, mert itthagyta őt.Egyedül.Elveszve.Miközben Neorin a tölgy törzsének dőlve kesergett, a banditák elvágtattak észak felé.A fiú tudta, hogy a vár sorsa az ő kezében van.Elindult tovább az ösvényen.Két óra sem telt bele, máris meglátta a Farkas-sziklát.Kiskorában sokat járt ide játszani az apjával.Mostmár sose fognak többé eljönni ide együtt.Innen továbbment a vár felé.Viszonylag rövid időn belül meglátta a város eget kettészelő, büszke tornyait, viszont amikor a kapu elé ért, észrevette, hogy az tárva-nyitva áll.Ezen a háborús vidéken ez nem volt szokás.Amint belépett, borzalmas látvány fogadta.Hullák hegyén-hátán.Katonák és polgárok.Nők és gyerekek.A városban mindenki meghalt.De ez nem a banditák műve volt...

2.Fejezet

Neorin elindult a városba, élők után kutatva(ám a szíve mélyén tudta, hogy nem lesznek).Elment a főtér mellett, ahol árústandok álltak üresen.Körülnézett a parkban, ahol iszonyatos látvány fogadta.A fák kidöntve, a szökőkutak szétzúzva.Semmit nem hagytak egészben.A templomot teljesen kifosztották, a fellegvárat pedig szinte a földig rombolták.Túlélők nem maradtak.Neorin már épp indulni készült, amikor meglátott egy poros, tölgyből készült házat.A műhely.A fiú úgy érezte, mintha valami láthatatlan erő húzná az épület felé.Bement.Itt sem maradt más, csak a por, meg az a régi fakard, amit apja készített neki.Egy fakard.Miért is vitték volna el a gyilkosok?Fél lábbal már kint volt, ám feltámadt benne a kíváncsiság:a műhelyben volt egy ajtó, amit nem szabadott kinyitni, apja megtiltotta neki.Ám az apja meghalt.Nincs többé.A szeme már hozzászokott a félhomályhoz, ezért nem kellett sokáig keresnie.Közönséges fa ajtó volt, szélein díszítésekkel.A kezét már a kilincsre helyezte, ám lelkesedése lelohadt, ugyanis eszébe jutott, hogy a gyilkosok kifosztották az egész várost.Valószínűleg eme ajtó mögött sem lesz már semmi.Azonban, amikor kinyitotta, meglepődött.Egy tömör, mithrill fallal találta szemben magát, közepén egy kereszt alakú bemélyedéssel.

-Ez furcsa- mormolta magának, majd leült egy székre gondolkozni.Azaz leült volna, de véletlenül ráült régi fakardjára, ami egy roppanás kíséretében kettétört.El akarta hajítani a darabokat, de szeme megakadt a fa "keresztvason".Sokáig gondolkozott, de aztán észrevette, hogy a kard nem eltört, csupán kettévált.A keresztvas alakja pedig pontosan megegyezik a fal közepén lévő bemélyedés alakjával!Felkapta a karddarabot, és a falhoz sietett vele.A keze úgy reszketett, hogy fél percbe is beletelt, mire a "kulcsot" a mélyedésbe helyezte.A fal azon nyomban félrecsúszott.Neorin első pillanatra nem is tudta, hol van.A helység a városi fegyverraktárhoz hasonlított(amit Neo gyakran látogatott gyakorlófegyver után kutatva), ám valami mégis megkülömböztette tőle.Az egész, mintha a hold halvány derengésében fürödne.A szobában polcok, állványok, asztalok és szekrények voltak elhelyezve.Amint szeme hozzászokott a "holdfényhez", észrevette az álványokon a fegyvereket.Kardok, íjak, kopják és fejszék különböző méretei és fajtái.Némely fegyver mintha kékesen fénylett volna(valószínűleg innen eredt a szoba ragyogása is), mások pedig ezüstösen csillogtak.E sok fegyver láttára Neorinban forrni kezdett a bosszúvágy.

-Ha ezeket apám nekem szánta, használni is fogom őket...-mormolta halkan bele a félhomályba, majd elindult a sorok között, fegyvert keresve magának.Sok kardot kézbevett, de egyikkel sem találta meg az összhangot.Épp fel akart hagyni a kardokkal, és íjak után nézni, ám meglátott egy gyönyörű, hosszú pengét egy külön rászabott állványon.Amint megfogta ezüst markolatát(melynek gombja oroszlánfejet ábrázolt, közepén pedig diónyi, márványkék drágakő díszelgett), rögtön tudta, hogy megtalálta a neki valót.Kihúzta hüvelyéből.A pengébe törp rúnákat véstek(melyeket a fiú nem tudott elolvasni).Biztos volt benne, hogy edzett acél és valami nemesfém, talán mithrill, ötvözet.Az állványon volt egy, a kardra méretezett, övszíj is.Felkötötte derekára, majd a csatját rákapcsolta a kardhüvelyre.Ekkor vette észre az üzenetet, ami az öv alá volt rejtve.Felvette, majd elolvasta:

Fiam!Ha megtaláltad ezt az üzenetet, akkor én már valószínüleg nem élek.Ez a fegyvertár évtizedek óta a családunké.A mithrill kard neve EÄLFWING, a RÚNAPENGE.Használd jó célokra!Sok szerencsét!

u,i.:Ha segítséget vársz, menj ALBRETH-be!

                                                                                                           Delfevor Dawnwalker

Neorin kétszer is elolvasta a levelet.Eälfwing.Szép csengésű szó.Még egy percig gondolkozott a levél tartalmán, majd elment még egy-két fegyverért.Talált egy hosszú, feszeshúrú, ébenből készült íjat, egy tegez mithrillhegyű nyílvesszőt, valamint egy félkör alakú pengét, aminek két végét egy fogó kötötte össze.A fegyver nevét ugyan nem tudta, ám látta, hogy nagyon éles, acéltól sokkal keményebb ércből készült eszközről van szó.Ez mellett is talált egy üzenetet, ám azon semmi fontos nem volt:"Jól jöhet még!.."."Ennyi.Összeszedett még két darab vállszíjat, nyolc-nyolc késtartóval és késekkel együtt, egy pár puha utazóbakancsot és egy útiköpönyeget.Épp ki akart indulni, amikor meglátott egy ismerős zsákot.Felvette, belenézett.Ahogy sejtette, a zsák tele volt arany pénzérmékkel.Ezt is felkötötte övére.Még egyszer, sokat mondóan, körülnézett, majd kilépett az ajtón.A fal visszacsúszott.A "kulcsot", miután tüzet rakott, a lángok közé dobta.Nem akarta, hogy bárki más szert tegyen a fegyverekre.Ezután, amint a kulcs porig égett, eloltotta a tüzet, és kilépett az ajtón.

-Most vagyok itt utoljára-gondolta magában-Nem jövök vissza.Soha többé.Ezzel elindult egyetlen nyoma, a levél alapján Albreth felé.A városra vissza se nézett...

3.Fejezet

  Négy napja volt úton.Délnek indult, mivel, ha jól emlékezett a régi, poros térképek tartalmára, Albreth lenn, a Kwynn-völgyben helyezkedik el.Egy átlagos embernek fel sem tűnt volna, hogy közeledik a városhoz.Ám Neorin sosem volt átlagos.A dús lombok lassan el-eltünedeztek, felváltották őket a fenyők és más, érdekes alakú fák.A szél a tenger illatát hozta magával.A talaj lefelé kezdett haladni, az összetétele is homokosabb lett.Ha felnézett az égre, Neorin már nem a megszokott fecskék és galamok kavalkádját, hanem más, tengeri madarakból álló csapatokat látott repülni.Érezte, hogy a város már közel van.Mintha csak erre a jelre várt volna a sors, a fiú az erdőből kiérve meglátta Albreth hatalmas, márvány falait.Kapuja díszes kovácsoltvasból készült, gyönyörű, mithrill díszítésekkel.A város tornyai, akár a lándzsák, karcolták az ég kékjét.A falakon és bástyákon katonák járőröztek.A nap meg-megcsillant pajzsukon és sisakjukon.Neo elindult a városba vezető keskeny úton.A kapu előtt megállt.Egy mélyet lélegzett, majd bekopogott a hatalmas, arany oroszlánfejen levő kalapáccsal.

-Ki vagy?-kiáltotta ki egy öblös, ám barátságos hang.

-Hívj csak Hajnaljárónak.Régi nevemet már nem használom.(innentől Neorint Hajnaljárónak fogom emlegetni.)

-Értem.Mit szeretnél itt egyedül, e háborús vidéken?

-Megszállnék a városban.

-Az nem olyan egyszerű, fiam!Ezért fizetni is kell ám!

-Van nálam pénz.Mennyi lesz?

-Három ezüsttallér.-mondta a hang, majd kinyitotta a kapun levő kis ajtónyílást.A fiú, ezüst híján egy arany pénzérmét rakott az őr kezébe.Amikor kivette a tallért a zsákból, a nap megcsillantotta a sok aranyat.Az őr szeme majd´ kiugrott döbbenetében.

-Honnan jöttél te, hogy ennyire nagy vagyonod van?

-Apámtól örököltem.Most pedig, ha nem sértelek meg vele, bemennék, és szállás után néznék.-mondta határozottan a Hajnaljáró.

-Értem, bocsáss meg udvariatlanságomért!Ha jó szállást keresel, menj el az Aranyozott Főnix nevű fogadóba!De vigyázz!Ne nagyon mutogasd azt a zsákot az embereknek!Még egy ilyen gyönyörű városban is, mint Albreth, történhetnek érdekes dolgok.

-Köszönöm, uram!-hálálkodott a "vendég", azzal elsietett az épületek felé.A város belülről is csodaszép volt.Gyönyörű, macskakővel kirakott utcák, a házak mind-mind mások, mégis illettek egymáshoz, az árústandok szabályosan álltak az utak szélén.Rend volt.Egy kis keresgélés után megtalálta az Aranyozott Főnixet.Bement.Hatalmas zsibongás fogadta.Odement a pulthoz.

-Jónapot, uram!Megszállnék a fogadóban.Arannyal fizetek.-A fogadós, amint meghallotta az "arany" szót, egyből csillogó szemekkel felelt.

-Van egy elég tehetős, kiadó szobánk.Remélem megfelel majd az ízlésének.Egyébként, hogy szólíthatom?

-A nevem Hajnaljáró.

-Nos, Hajnaljáró.Itt a szoba kulcsai.Az ára hét ezü...-kezdte volna a csapos, de Neorin rögtön egy aranypénzt tett a pultra.

-Tegye csak el.Cserébe hozasson fel a szobámba egy kis vacsorát.

-Küldetek egy porciót a mai specialitásból!

-Köszönöm-mondta a fiú, azzal felsietett az emeletre.A szobát hamar megtalálta.Benyitott az ajtón.Elég rendezett helység volt:egy ágy, puha takaróval, egy éjjeliedény, egy asztal, két székkel, és egy szekrény, benne egy-két ruhával.A vacsora is megérkezett, leült az asztalhoz, hogy elfogyassza.Miután jóllakott, levetette felszerelését.Az íját a szekrénybe rakta, tőrös öveit az asztalra, a félholdas pengéket pedig az ágya alá rakta.(Eälfwing nála maradt, elvégre mindig jól jöhet.)Kiment az utcákra, körülnézni.Nem kellett sokáig bandukolnia, máris egy csetepatét észlelt egy nem annyira hívogató külsejű fogadó(inkább kocsma), a Félszemű Ork előtt.

-Te mocsok, mit képzelsz, ki vagy te?!-Förmedt rá egy tizenkét-tizenhárom éves fiúra egy hatalmas, keménykötésű(és valószínűleg részeg)ember.

-U-u-u-ram, én s..s..s..sajná-ná-lom!-Dadogta a gyerek-nem akartam-am a helyére ü-ü-ülni!

-Még hazudsz is, te disznó?!Na majd megtanítalak én tisztelni az idősebbet!-ordította, majd egy hatalmas bunkósbottal a fiú fejére suhintott.Azaz suhintott volna, ha egy gyönyörű, mithrill penge nem állja az útját, és egyben nem szeli ketté a botot.

-Uram.Mit követett el maga ellen ez a fiú?-kérdezte a Hajnaljáró.

-Ez a szemét kölyök a helyemre ült!!Azon a helyen mindig én ülök!És te mit képzelsz magadról?Hogy merészelsz kardot emelni rám?Fiúk, kapjátok el, mutassátok meg neki!-ordította a részeg ember.A "fiúk" hatan voltak, nagyobbak, erősebbek voltak a Hajnaljárónál.Mindegyiknél egy-egy rozsdás kard díszelgett.Ám amikor az első kard Eälfwing-hez csapódott, hatalmas reccsenéssel kettétört.Ez lett a sorsa a második, harmadik, és negyedik pengének is.A "fiúk" épp rá akartak rontani hősünkre, amikor egy mély hang szólt rájuk a hátuk mögül:

-Elég legyen!Mi ez?Hatan egy ellen, aki még csak nem is felnőtt?!Uraim, le vannak tartóztatva a Törvény nevében!-mondta a városőr(merthogy a városőrök meghallották a kardcsapások hangjait)Ezzel két állig felfegyverzett katona közrefogta, majd elvezette a bandát.

-Jól vagy, fiam?Megsebesültél?

-Nincs semmi bajom.Ezek itten nem árthatnak nekem, hála a kardomnak.

-Gyönyörű darab, mondhatom.Honnan szerezted?

-Örökség.Mint minden tulajdonom.Apám meghalt, anyámat sosem ismertem.Cyrinthal városából jöttem ide, hogy megszálljak egy ideig.

-Értem.Igaz az, amit a hírvivők Cyrinthal sorsáról mondanak?

-Minden mértékben.A várost a földdel tették egyenlővé.

-Szomorú egy hír.

-Az.És a karavánt, amely Tronba indult értékes rakománnyal, lemészárolták.

-Micsoda?!Nem!Az nem lehet!

-De igen.Az apám is ott volt...

-NEEEM!!!

-Uram, nyugodjon le!Mi a gond?

-A feleségem...A feleségem a karavánnal tartott...

-Őszinte részvétem uram - sajnálkozott a Hajnaljáró, ám a katona összeroskadt, és ordítani kezdett:elvesztette az eszét, ezért inkább, tartózkodva a további párbeszédtől, visszafordult, és betért a szálláshelyére.Levette ruháit, Eälfwinget berakta az ágya alá az íja mellé, majd nyugovóra tért.Álmatlan éjszakája volt...

4.Fejezet

  Hajnalban zajokra ébredt.Amikor kinézett az ablakon hamar meglátta a hang forrását: emberek sokasága tolongott a főtéren egy ketdetleges pódium előtt.A tákolmány közepén egy vöröspalástos ember állt, kezében egy hosszú pergamennel.Neorin tudta, hogy a hírmondó lesz az.(hisz elég sokáig élt Cyrinthal városában ehhez).Felöltözött, magára öltötte utazóköpenyét, és (a biztonság kedvéért) felkötötte az oldalára Eälfwinget, majd kiment a főtérre.

-...rály rendelte így, sajnálom, emberek!Holnap éjfélig mindenkinek el kell hagynia a várat, aki nem ért a kardforgatáshoz!Menjetek Ben-Nerin-be, ott vigyáznak majd rátok!Személyes tárgyakat és értékeket ne vigyetek magatokkal!

-Ez nem igazság!Mi lesz a nyájammal?!

-...zeli, hogy csak úgy elmegyünk hazánkból?!Egyáltalán mi okból kéne itthagynunk mindent?!

-Már mondtam, a király ostromra számít.Aki nem akar meghalni, távozzon.A Morpheus vezette Hadsereg Albreth felé tart, és bár még legalább 80 mérföldre vannak, elég idő kell az evakuáláshoz.Sajnálom.Hé, te!Mi a neved?

-Hajnaljáró, uram.

-Látom, te már összepakoltál.Menj a déli kapuhoz, nemsokára onnan indul az első csoport.

Uram, én nem megyek el.

-Ne légy nevetséges, fiam!Még nem vagy férfi, a kardforgatáshoz nem érthetsz semmit.Menj, mielőtt én viszlek oda!

-Próbálja meg, uram.

-Hogy merészelsz ilyen szemtelen lenni velem?Hivatalos hírmondó vagyok!-ordított a fiúra, majd kardját előhúzva fenyegetőzni kezdett:

-Ha nem mész el, lyukat vágok beléd!

A Hajnaljáró előrántotta a Rúnapengét, és várta a támadást.Nem kellett sokáig tétlenkednie:a hírmondó nekirontott.Amint a kard hozzáért a nemes pengéhez, kettétört.(Itt kezdte a Hajnaljáró gyanítani, hogy ez nem egyszerű fegyver)

-